Belovai Tibor

English
Üdvözlök mindenkit a weblapomon! A lapot elsősorban azért hoztam létre, hogy végre nekem is legyen egy lapom.

Na jó, nem csak ezért. Idővel kiteszem az általam írt programokat, ezek Javaban készültek. Bár az igazság az, hogy csak egy nagyobb programom van a Free Java, egy JDK-ra épülő java fejlesztőkörnyezet. Na azért senki ne gondoljon túl sokat erről! Ez, ha szigorú akarok lenni, akkor csak egy szövegszerkesztő, de most ezt az oldalt is ebben írom, és szerintem egész használható.
Persze ez nem hozzáállás a program szuper, és kész!

Magamról is írnék pár sort. Belovai Tibornak hívnak (ha még nem derült volna ki) szeretek biciklizgetni, járni a természetet, és.... programot írni.
1980-ban láttam meg a napvilágot és már kiskoromban tudni lehetett, hogy valami kapcsolatom lesz a gépekkel, ugyanis minden szétszedhető dolgot(rádió, óra) szétszedtem. Nem sokat kellet várni és a szétszedett dolgokat már össze is tudtam rakni (na jó egy párat).
Első számítógépem 10 éves koromban egy Commodore 64 volt, ezt egy Amiga 500-as követte 14 évesen, majd 16 évesen áttértem a PC-re. PC-n eleinte a Turbo Pascal 7.0-át gyűrtem, és 19 éves fejjel kezdtem tanulni a Java-t, majd ezt következően 22 évesen végeztem felsőfokú számítástechnikai programozóként (gondolom nem kell leírnom, hogy mi volt a szakdolgozatom témája).

Kattints a hirdetésre
Kattints ide
Free Website Counters hit Counter websas.hu